Gősi Vali: Fenséges májusom
valami ismerős édes illattal
bódított el az álom
anyám arca villant egy dús-virágú
hamvas orgonaágon
és eljöttek sorra mind
mosolyuk átragyogott a félhomályon
és fölsejlett a legpompásabb május
a ház a kert a hajnal-szerenád
a zöld-fodrú fenséges fákon beszökő
törékeny sugáron földerült
apám szép mosolya is
ébredésig fényében fürödtem
Forrás: Poet.hu
homokváramat lerontom
bűneim falát lebontom
magam a földtől eloldom
az ég kékjében feloldom
felhő leszek fenn az égen
esőcsepp virágos réten
virágomnak igazgyöngye
eggyé válunk mindörökre
Huszár volt. Három év volt a kötelező katonai szolgálat ideje, két héttel lejárta előtt tört ki a Nagy Háború, így végül 7 évig szolgálta karddal a kezében hazáját, a Monarchiába tagozódott Magyarországot.
Az 1. világháborúban még nagy tömegben vetették be a lovasságot, a géppuskákat a lovasrohamok jóval hamarabb érték el, mint a gyalogosok, de azért a lovasság veszteségei is hatalmasak voltak. Nagyapám talán azért jött vissza sebesülés nélkül a pokolból, mert felderítő szakaszban szolgált, lovasrohamban, nyílt csatában nem vett részt. Illetve egyszer igen – még a háború elején -, de akkor tartalékban volt századával egy dombon: a szemközti domboldalon bevetésre váró kozákokkal néztek farkasszemet. Ha az orosz parancsnok elindította volna a kozák századot a völgyben fekvő település birtokáért folyó ádáz gyalogsági csata támogatására, nekik kellett volna oldalba kapniuk őket. Egész nap folyt a hullámzó csata, de az orosz parancsnok végül nem küldte támadásba kozákjait – lehet, ez a csapat volt az utolsó tartaléka…
Később, felderítőként is lett volna persze alkalma sebesülésre: szívesen mesélte olykor mosolyogtató, de legtöbbször izgalmas, olykor hátborzongató történeteit, amelyekből mindig sérülés nélkül került ki, sőt, még embert sem kellett ölnie.
Persze: Volt, amikor kis híján:
Az oroszok által kiürített települések átvizsgálása volt a feladatuk: nem maradt-e valamelyik házban véletlenül, vagy csapdaként ellenség, és bizony jópárszor bukkantak a csapatától véletlenül elszakadt katonára/katonákra. Kettesével mentek be a házakba (ha jól emlékszem 12 fős? volt a szakaszuk), és egyszer a bajtársa segélykérő kiáltását hallva rohant be a szomszéd szobába: Egy jól megtermett orosz katona próbálta épp kicsavarni a bajtárs kezéből a fegyvert. Kirántotta kardját és az orosz fejére vágott vele, de mivel az orosz a birkózás közben épp akkor mozdult oldalra, csak a vállát találta el. A magyar huszárkardok nem voltak élesre köszörülve: nem hasítottak, csak szakítottak. Az orosz pufajkája fölfogta az ütés erejét, nem sebesült meg, de így is azonnal féltérdre esett, megadva magát.
És akkor egy vidámabb története: Amikor bevonultak az orosz hadsereg által elhagyott faluba, egy helybéli rögtön odafutott hozzájuk és elmondta, hogy az oroszok egy kisebb csapata – 5-6 ember – az egyik faluszéli házban várja, hogy megfőjenek a bográcsba dobott tyúkok. A magyar felderítők odaérve mosolyogva látták, hogy az oroszok fegyvereiket kint hagyták a verandán, pedánsan, gúlába rakva… Még az oroszok is vigyorogtak (kínosan), fejüket vakarva, amikor kiszólították őket a bogrács mellől. A magyar felderítők viszont – miután jóllaktak – őket is jóllakatták a maradékból. Hiába, ez azért még csak az első a 20. század két nagy háborúja közül, a cél nem a másik nemzet megsemmisítése, csak legyőzése. Ebben a háborúban még katonabarátkozások is előfordultak, tűzszünetek ünnepek idején, stb. …
köteleimet eloldom
emlékeimbe fogódzom
pipafüstbe burkolózom
gondjaim az Úrra bízom
madarakkal fütyörészek
esőcseppel földet érek
virágomat meglocsolom
a világot veszni hagyom
Ezentúl szürkébb lesz minden.
Érzem, amint kevéske kincsem
egy forró csöppje
szivárog, legördül,
s elvész mindörökre.
Fekete tömb az éj,
sápadt remény a hold.
Hetedhét határon túl az Otthon,
de soha nem felejtem el, mi volt:
Szeretet és béke vára,
anyám karja, apám hite.
Simogató karácsonyok,
vasárnapi meggyes pite.
És hiába nagyon távol,
itt, belül még mindig lángol
az a tűz a kis kályhából.
Nem is alszik el soha.
Vándorlok, míg lábam bírja,
remélek, míg szívem hívja
az az emlék, messze-mélyről
gyerekkorom szépségéről.
Az előző szomorú szerelmes ír dal ("If I were a blackbird") magyar párja.
Nem kevésbé szomorú és gyönyörű.
Ír népdal Owain Phyfe átdolgozásában - If I Were a Blackbird
Ha rigó lehetnék, szárnyam alatt a szél,
egy hajó után mennék: babám a fedélzetén.
Az árboc csúcsára raknám a fészkemet
folyton ott lebegnék fehér keble felett.
Szavaim egyszerűek, történetem igaz:
Szép volt az életem - ma már sovány vigasz.
Éjjel-nappal egy szép lánynak udvaroltam,
de elhagyott – már egy távoli hajón van.
Ha én rigó lennék, szárnyam alatt a szél,
a hajó után mennék: babám a fedélzetén.
Az árboc csúcsára raknám a fészkemet:
folyton ott lebegnék édes keble felett.
Örömmel jött velem, mentünk a vásárba:
szalagot vettem én gyönyörű hajába.
Feleségem lesz, ez volt az ígéret,
mégis hajóra szállt, álmom semmivé lett.
Szüleim leszidtak, és megmondták kereken:
Megtiltják, hogy belőlünk egy pár legyen.
Hagytam, hogy elvegyék tőlem szerelmemet,
de csak őt szeretem, összetörték a lelkemet.
Ha rigó lehetnék, szárnyam alatt a szél,
a hajó után mennék: babám a fedélzetén.
Az árboc csúcsára raknám a fészkemet:
folyton ott lebegnék édes keble felett.
Kedvenc eperfám alatt állok:
Madonna - Nothing fails
Szerelmes vagyok beléd, te bolond,
bárki láthatja…
Mi van veled, te bolond,
fogadd csak el.
Nem volt véletlen ez a találkozás.
Érezd, hogy ver a szívem:
Te vagy az Egyetlen.
Mindezt elfogadhatod, vedd el,
akkor is megmarad mind nekem.
Mert én már megmásztam az élet fáját,
ezért nem félek, mikor zuhanok.
Ha elvesznék a semmiben,
mindig visszatérhetek erre a helyre,
mert te vagy a Biztos Pont.
Minden rendben,
nincs több félelem.
Minden jól van már:
Lemostad a könnyeimet.
Szép a világ,
nincs több félelem.
Minden rendben van,
minden szép.
Nem vagyok vallásos,
csak megindultan szerelmes:
imádkozom,
hogy mindig itt legyél.
Nem vagyok vallásos,
de annyira szerelmes vagyok,
hogy imádkoznom kell.
Ha elveszek a semmiben,
visszatérhetek erre a helyre,
mert te vagy az Egyetlen.
Nem vagyok vallásos
de annyira meg vagyok hatva,
hogy imádkozni fogok érted.
Nem vagyok vallásos,
de annyira mélyek az érzéseim,
hogy imádkozni akarok:
a szerelem hajt.
(ism.)
(ism.)
(ism.)
Minden rendben,
nincs több félelem.
Minden jól van már,
lemostad a könnyeimet.
Minden jól van már,
nincs több félelem,
minden rendben,
szép az élet.
Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.
Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közelg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!
S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!
Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. -
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.
(Zelk Zoltán)
Misztrál együttes
A szöveg:
Kárpáti Tibor - Gyöngyöt az embernek
Valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
szent dal csengését
majd a szent csendet
káoszban fogant
újjászült rendet
játékot, harcot
s a végén békét
tó mélyén alvó
tündérek képét
lelkek sebére
hófehér tépést
tenni az Isten
felé pár lépést
átlépni közben
árkot, göröngyöt
és az Embernek
szórni a gyöngyöt
Jasmine Thompson - Adore
A legjobb dal, amit ilyen fiatal énekestől (14 éves !) valaha hallottam:
Imádlak
Gyere hozzám, és én megadom neked a békét.
Gyere hozzám és hajtsd le a fejed.
Érintsd meg az esőt, érezd a nyári szellőt.
Mondj olyan szavakat, amilyeneket sosem mondtunk még.
Kizárom a külvilágot,
sohasem engedlek el.
Én vagyok az, akiről mindig is álmodtál,
gyere hozzám és megtudod.
Már akkor imádtalak, mielőtt rádnéztem volna.
Mindig szeretni foglak, egyszerűen nem tudom levenni rólad a szemem.
Gyere velem oda, ahol a folyók találkoznak,
mondd, hogy hozzád tartozom.
Érezd, ahogy a fű a lábadhoz simul.
Szabadíts meg, oldozz föl engem.
Vedd a szívem, hiszen a tiéd.
Bilincseld a lelkem a tiedhez,
az enyém vagy mindörökre.
Gyere hozzám és tudni fogsz mindent.
Imádtalak már azelőtt, hogy láttalak, mielőtt megakadt volna szemem rajtad.
Szeretni foglak mindig, egyszerűen nem tudom levenni a szemem rólad.
... (ism.)
... (ism.)
Sírás szakad.
Végtelen mély,
mint mikor a föld remeg.
Gyertya pislog.
A ház fölött
éjfekete felhő lebeg.
Lelkemre is
rátelepszik:
vakítja a színeket.
Csak a sápadt,
imbolygó fény
őrzi még a szívemet.
Miután sokáig (tegnapig) elhallgatta előlem a mainstream média,
tegnap én hallgattam el sokáig ezt az elképesztően nagy zenészt, Estas Tonne-t.
A 2014-es Boom-fesztivál (Idanha-a Nova, Portugália) végén rögtönzött ráadása:
Nem tudhatod ki mennyit ér.
A kincs úgy rejtőzik bennünk,
mint aranytelér a földben.
Nyisd meg magad és elér
téged is majd a szeretet.
A csend mély, tiszta tó.
Csak ritkán hullanak bele
megfontolt szavak,
s indítanak szelíd hullámokat
a zajos partok felé.
