Fekete tömb az éj,

sápadt remény a hold.

Hetedhét határon túl az Otthon,

de soha nem felejtem el, mi volt:

Szeretet és béke vára,

anyám karja, apám hite.

Simogató karácsonyok,

vasárnapi meggyes pite.

És hiába nagyon távol,

itt, belül még mindig lángol

az a tűz a kis kályhából.

Nem is alszik el soha.

Vándorlok, míg lábam bírja,

remélek, míg szívem hívja

az az emlék, messze-mélyről

gyerekkorom szépségéről.