Ez a nap is, mint a tegnapom - gondolom - : Kevés fény, búgó madárhang szűrődik be az ablakon, még ölel az álom melege és én hagyom. Nem sokáig, hiszen tudom, épp elég feladat van itt: le kell fejteni az álomtündérek karjait. Nem is baj hogy fejtegetni az utcazaj és a szükség is…

  Arcomon érzem Isten szemsugarát. Bőrömön át a lelkembe lát, és azt mondja: ó, csak tréfa volt a tél, próba, hogy kemény legyél, de mindig reménykedő. Mert a megváltás úgyis eljő a nehéz idők után: Jövőre is, végül is, örökre is.

    (álomkép-foszlányok) A szó sziszegve visszaszúr. Ló forgolódik vadul, a fűszál csendben meglapul, egy toll forogva földre hull…   (rossz kábulat) Az égen különös, vad jelek: vörös-fehérek, fejthetetlenek. Látom jól ismert világom, de árnyak a…

Ahogy a mag lapul, tetszhalottként a föld alatt, úgy éltem én is - fogyó reményen - a hosszú tél alatt. Most forrásként tör föl bennem a rejtett élet-indulat.   Ibolya-illatban fürödtem: A fagynak nyoma sem maradt.   Az újjászületés izgalmában égek - mint minden tavasszal - új…

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél.   Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!…

  Ahogy tavaszba vált a tél, keringésbe a dermedt némaság, kiolvad minden fagy belőlem is, magamhoz térek én is, mint a fák.   A fénynek útja van szívembe, csordultig tölti és tovább: bokorra, fára dől ragyogva, színesebb a kert, a rög puhább.   Barna szempár tüze megéget, fiatal szél…