Ez a nap is, mint a tegnapom

- gondolom - :

Kevés fény, búgó madárhang

szűrődik be az ablakon,

még ölel az álom melege

és én hagyom.

Nem sokáig, hiszen tudom,

épp elég feladat van itt

lefejteni az álomtündérek karjait.

Nem is baj hogy felejteni

az utcazaj és a szükség is segít,

de az sem, hogy még mindig fáj picit.

Na jöjjön az első adósság!

Az utolsó tündér borzongva útrakél,

ami velem marad:

tehercipelős, szikár valóság,

sok rágós falat,

gondolom, de lám csak:

az udvaron, utcán az álomtündér-jóság

újra meg újra visszatér:

Ott van a nők szemében,

virágok illatában,

madarak dalában:

Elmúlt a tél!