Kedvenc eperfám alatt állok: hallgat a lomb, selymes az éj.   Fiókák alszanak fölöttem:   a fészek-meleg idáig ér.     Beburkolózom az égi csendbe,   érzem, amint a romló testbe   erőt küldenek a messzi…

A csend mély, tiszta tó. Csak ritkán hullanak bele megfontolt szavak, s indítanak szelíd hullámokat a zajos partok felé.