Fekete tömb az éj, sápadt remény a hold. Hetedhét határon túl az Otthon, de soha nem felejtem el, mi volt:   Szeretet és béke vára, anyám karja, apám hite. Simogató karácsonyok, vasárnapi meggyes pite.   És hiába nagyon távol, itt, belül még mindig lángol az a tűz a kis kályhából. Nem…

 Körülbelül ott, ahol most ülök, talán egy méterrel előbb, az ablak felé, volt egy öreg körtefa. A tornác előtt állt, az öreg ház tornáca előtt, amelynek a helyén épült ez az „új”, már ez is ötven éves lesz lassan. Érdekes, hogy milyen gyakran eszembe jut…