Körülbelül ott, ahol most ülök, talán egy méterrel előbb, az ablak felé, volt egy öreg körtefa. A tornác előtt állt, az öreg ház tornáca előtt, amelynek a helyén épült ez az „új”, már ez is ötven éves lesz lassan. Érdekes, hogy milyen gyakran eszembe jut az az öreg fa, talán azért, mert a tornácnak ezen, a kapuhoz közeli részén állt az az asztal, amelyen nagy gombfoci- és sakkcsatákat vívtunk kisgyerekkori barátommal az érettkörte illatú nyári szünidőkben. De nem csak a fa él bennem, a hajópadlós, döngöltvályog falú, apró ablakú öreg ház is, nagyapám háza, a gémeskúttal, baromfiudvarral, góréval, pajtával, szalmaboglyával. Fokozatosan tűntek el, a hol vidámabb, hol súlyosabb idő vasfoga lassan őrölte meg őket, mára csak egy rövid betonjárdaszakasz maradt az üvegház mellett, amely nem is aggatott igazán, meg nem is érte volna meg a szétverésével kínlódni, olyan szívósra öntötték kb. 80 évvel ezelőtt.

 Néha eszembe jut, hogy vajon milyen épületek, fák és emberek álltak-éltek ezen a néhány tíz négyzetméteren azokon a századokon át, amelyet történelemnek nevezünk. Ha az elmúlt száz évből indulok ki, és két házzal számolok, 50-100 fával meg kb. tíz emberrel, az csak Krisztusig 40 ház, 1-2 ezer fa (legalább 20 körtefa – ma is van egy a kertben) és kb. 200 ember. Persze nem volt mindig lakott ez a vidék - bár találtak itt honfoglalás korabeli, meg még néhány száz évvel régebbi tárgyi emlékeket is, de a török időkben egy ideig lakatlan volt a falu. Viszont korábban is megfordulhattak-élhettek itt emberek: akárhogy is, többszáz ember emléke van itt valahol. Kele, a léleklátó pontos jellemzést tudott adni egy-egy használati tárgy akár többszáz évvel ezelőtti tulajdonosáról is, "lenyomatunk" tehát konkrétan, fizikailag is megmarad tárgyi környezetünkön - nyilván itt is, valahol... A betonjárdában? a földben? a földben levő tárgyakban, tárgymaradványokban (cserepek, stb.)?, a Föld mágneses erővonalaiban?, a körülöttünk lebegő, de élők számára (hagyományos módon) elérhetetlen „másik dimenziókban”? Ki tudja,

 

néha talán meg is szólítanak ezek az emlék-emberek, néha talán meg is értem (érzem), talán segítenek is azok, akik legközelebb vannak hozzám. És nem csak elhalt szeretteim, rokonok, ismerősök, de azok is, akik ma barátaim lennének, mert olyanok, mint én: Távolról sem hibátlan, de alapvetően becsületes (szóval hülye – szól apám egyik vicce :), érzékeny, töprengő emberek...