Kedvenc eperfám alatt állok:
hallgat a lomb, selymes az éj.
Fiókák alszanak fölöttem:
a fészek-meleg idáig ér.
Beburkolózom az égi csendbe,
érzem, amint a romló testbe
erőt küldenek a messzi…
Már csak itt-ott sejlik pár selymeszöld tisztás
a sötétlő rengetegben.
Annak a végtelenbe futó pázsitnak maradványai, amely biztos és erős várunk körül zöldellt egykor - a vár körül, amelyet szeretetből rakott anyám és apám.
Egyre átláthatatlanabb, sűrűbb a…
A nap lassan végetér.
Hűvös áram testet ér
- víz illatával a szél -:
lélekzik a nagy folyó.
Az árnyékok szétterülnek:
partok, élek elmerülnek,
óriásfák szenderülnek.
Köztük élni volna jó.
Madár ha álmában repül
érezhet így legbelül:
a végtelenben megmerül,
míg meleg fészkében ül
s…