Már csak itt-ott sejlik pár selymeszöld tisztás

a sötétlő rengetegben.

 Annak a végtelenbe futó pázsitnak maradványai, amely biztos és erős várunk körül zöldellt egykor - a vár körül, amelyet szeretetből rakott anyám és apám.

Egyre átláthatatlanabb, sűrűbb a vadon.

Korhadt, kidőlt fák az ösvényeken.

Egykori fogódzóim,

tanúságtevőim: tavaszonként virágba borulva hirdették, bizonyították, hogy szép az élet és elpusztíthatatlan.

Most a földön hevernek, élettelenül.

Sötétedik, kérlelhetetlenül.