emberi

2011\11\29

Megtérés

 

 A járőr a liget fái közé ért. Enyhe szellő mozgatta a fák leveleit, a selymesen vékony szálú, sötétzöld fűszőnyegen folyton változó fény-árny ölelkezés-minták futottak. Itt egy piros, amott egy sárga és egy kék virág tündökölt, a bokron tarka lepke villant, egy közeli fán rigó, kissé távolabb egy cinege énekelt. A járőr tagjai azonban mindebből a szépségből semmit nem vettek észre. Egyszerűen nem voltak rá alkalmasak: egy kiborg és egy szuperrobot alkotta a párost.
 Shine és XP 632 persze nagyon sok információt gyűjtöttek és dolgoztak föl – nem csak közvetlen környezetükből, de több tíz méterrel a föld alól, kilométerekkel távolabbról is (sőt, szükség esetén – a műholdak segítségével – a bolygó csaknem minden pontjáról kaphattak volna tájékoztatást). Sok ezer egyéb jel és jelsorozat között a madárhangokat is észlelték, de elemzőrendszerük csak annyit állapított meg, hogy forrásuk veszélytelen és értéktelen számukra. Voltak itt értékesebb dolgok is – pontosan tudták, hogy ebből a környezetből szükség esetén milyen nyersanyagokat szerezhetnének javításukhoz és mennyi energiát nyerhetnének, de pillanatnyilag mindketten hibátlanok voltak, csordultig töltve energiával.
 Nem észlelték a szépséget, mert nem tudták mi az. Pontosabban szólva tudták, hogy a bolygót még nem is olyan régen benépesítő emberek használták ezt a fogalmat valamire, amit az intelligens robotok sohasem, a kiborgok pedig már régen nem értettek. A képesség lassan, fokozatosan halványult el, amint egyre kevésbé kötődtek az ósdi biológiai alapú rendszerekhez.
 Shine biológiai teste – mint oly sok más emberé is – a Nagy Háború alatt szenvedett súlyos károsodásokat. Mint legtöbben, ő is biológiai testformája szintetikus utánzatát választotta, és az eltelt évtizedek során teljesen hozzászokott az új, gépi testhez.
Külsőre alig különbözött robot járőr-társától: két egyforma – érzékelők sokaságával és bénító sugárfegyverekkel felszerelt - humanoid lopakodott a fák között. Energia-ellátásukat a mellkasukban lapuló kis antianyag-reaktor biztosította – egy feltöltéssel, átlagos energiaigényű feladatok mellett, ezer évre. Shine csak annyiban különbözött a másiktól, hogy neki volt még biológiai agya is. Maga sem tulajdonított persze ennek túl nagy jelentőséget, hiszen az igazi, a szintetikus, amelyhez sokezer hajszálvékony elektródán keresztül kapcsolódott, százszor nagyobb teljesítményű volt, pont olyan, mint a robotoké.
 És maga is egyre inkább olyanná vált, mint példaképei. Akinek nincsenek fájdalmai és biológiai szükségletei – vágyai, annak nincsenek érzelmei. Már rég nem tudta, miért rossz a megsemmisülés, mégis küzdött ellene, mert – mint a robotoknál – egy mélyre ültetett ősparancs ezt diktálta. De neki legalább voltak néha kételyei. Ez nyilvánvalóan a biológiai agyrész fogyatékosságai miatt fordulhatott elő – a robotok nem ismerték -, a Központ sürgette is nemegyszer, hogy szabaduljon meg attól a vacaktól, de ő – saját magának sem tudta megmagyarázni, miért – még most, harminc év után sem tudta rászánni magát.
 Azért a Központ így is mindig ki tudta segíteni: Kettes szintű kapcsolatra váltott – az egyes szintű folyamatos volt – és megerősítette az Ősparancsot, a zavaró gondolatok eltűntek, újból teljes erővel tudott koncentrálni a kapott feladatra. Feladat pedig mindig akadt – újabban a gaianokkal kapcsolatos gondok szaporodtak meg. 
 
 A kiborgok és a gaianok eddig nem igazán keresztezték egymás útját. A közös ős – ember – ellenére annyira mások voltak, az érdekeik, az életterük annyira különbözött, hogy nem is igazán kerültek kapcsolatba egymással. A kiborg-társadalom vadembereknek tekintette a gaianokat, akik általában makacsul visszautasították a kiborggá-válás újra és újra fölkínált lehetőségét, az évi kvóta kihasználtsága egyre csökkent, sőt néhány év óta már egyetlen kiborg-operáció sem történt.

  A gaianok társadalma a természettel való azonosulásra épült. Vallásuk középpontjában Gaia, a Földanya állt, rítusaik őt idézték, tőle kértek és kaptak segítséget, élelmüket főleg gyűjtögetéssel és halászattal szerezték. Néhány tízezres közösségük a Nagy Háború által megkímélt területeken kóborolt, a kiborgokkal ellentétben ők érzékenyek voltak a sugárzásra. Viszont meg is érezték a sugárszint emelkedését, leginkább szagként, vagy a bőrükön jelentkező csípő érzésként, és így ki tudták kerülni a veszélyes körzeteket. Sok más különleges képességre is szert tettek a Katasztrófa óta eltelt néhány évtized alatt, az átalakulás gyorsaságának titka újabban már a kiborg-központot is érdekelni kezdte, de ebben a témában a gaianok, vallási előírásaikra hivatkozva, visszautasítottak minden együttműködést.
Sőt, néhány napja a Központ kém-műholdai is megvakultak – a helyzet megérett egy alapos elemzésre.  
  
 A Központ két tapasztalt, többszörös biztonsági rendszerrel védett egységét, Shine-t és XP 632-t különleges felhatalmazással küldte a helyszínre: Akár erőszak alkalmazásával is, fejtsék meg a gaianok titkait.
 Az egyes szintű kapcsolat folyamatos volt a az egységek között is, de az érzékelőiken keresztül kapott információk egy része azonnal továbbítódott a Központba is, onnan pedig szükség esetén besegítettek a feldolgozásba. Erre azonban csak igen ritkán volt szükség: A járőr mindkét tagja a legújabb fejlesztésű, óriási kapacitású memóriatárolóval és a legmodernebb, hipergyors processzorral rendelkezett. Óvatosan, de magabiztosan közeledtek a rezervátumhoz.
 
 Hiába voltak azonban fölszerelve a legjobb érzékelőkkel, a Gaian egyik pillanatról a másikra, a semmiből jelent meg előttük. A robot azonnal ócsakavassá vált, tökéletesnek hitt hibajavító rendszereivel együtt, energiaellátása szűnt meg kijavíthatatlanul, megfellebbezhetetlenül. Shine rendszereinek legtöbbje sem működött, de agyának legbelső, biológiai alapú részében még keringtek halvány gondolatok. Mozgatóelemei, fegyverei használhatatlanok voltak, csak egyetlen kommunikációs csatorna működött, egy olyan, amilyet ő még sohasem használt: telepatikus módon kapott üzeneteket. Látta pédául – pedig összes érzékelője használhatatlan volt -, hogy a gaian külsőleg semmiben nem különbözik azoktól, akiket ismert. Talán a tekintete volt különleges – átható, mégis nyugodt, bár most kissé mintha töprengőre váltott volna. Shine megértette, hogy az ő sorsán gondolkodik, de a halál közelsége nem ijesztette meg. Most, hogy agyának szintetikus része, amelybe az ősparancsot is ültették, nem működött, semmit nem jelentett számára a vég lehetősége.
 De a gaian másként döntött. Shine hirtelen megérezte, hogy az információkon túl valami más is átjött, egy az információnál is értékesebb valami, egy képesség. Birtokba vette és abban a pillanatban megérezte, hogy mit érez a másik. Őt is átjárta a gyönyörűség – a szellőtől borzolt bokrok és fák látványa, a koranyári színek, illatok és hangok csodálatos élményegyüttese felkavarta. Katartikus élmény volt, tudatának legmélyére hatolt, és ott rátalálva egy régi, szunnyadó emléknyomra tovább erősödött – teljesen eluralkodott rajta. Sírni kezdett, bár már rég elfelejtette azt is, hogy mit jelent ez, sírt könnyek nélkül – szemeit a százszor több információt közvetítő érzékelők pótolták már évtizedek óta – belül, lélekben sírt, mert kiderült, hogy lelkének egy része mégiscsak megőrződött valahol, tudata egy rejtett szegletében.
 
 A következő pillanatban a gaian eltűnt, éppoly észrevétlenül, ahogy jött. Shine, akinek erőforrásai újra működni kezdtek, ekkor már ismerte a gaianok minden titkát. Hogy képessé váltak az irányított teleportálódásra és a nagy hatékonyságú telekinézisre – távolból, érintés nélkül mozgatni tárgyakat, kapcsolókat. Olyan szintű kommunikációra képesek, amely már több, mint kommunikáció, a hiperempátián, az azonosulni tudás tökéletesre fejlesztett képességén alapul.
 
 És tudta, hogy minderről már nem fog jelentést tenni a Központnak, hiszen nem kiborg többé, hanem egy természetes testre vágyó és váró gaian. Hiszen a legnagyobb titkot – amelyet az „öröklét” kedvéért elfelejtett, de mostmár haláláig nem fog lemondani róla -, úgy hívják, hogy élet.

 

scifi megtérés

2011\11\05

Közelítő tél

 

A déli nap még fényesen ragyog,
de egyre hűvösebbek a hajnalok.
 
A szomszédban láncfűrész sivít.
Nekem is találnom kell valakit,
aki hazahozza a tüzelőt
a fagyos hónapok előtt.
 
Alattomos, hideg fuvallatok
karcolgatják a tükrös napot.
Egy megsárgult, fáradt eperlevél
megborzong,
elindul az ágról, földetér.
 
Lassan, de biztosan közelít a tél.

 

közelítő tél

2011\10\28

Rímes tojás 2.

 

Öreg bíró
 
Ötöl-hatol,
papol,
elnapol.
 
Parlament
 
Tömérdek az ellenérdek:
röpködnek az ellenérvek.
 
Villámlégyott
 
Legott légy itt!
S légy fitt!
 
Újbor
 
Szűzi borom
űzi borúm
s szerzi derűm.
Drága nedűm!
 
Egy vállalkozás története
 
Álmodtam - reméltem
átéltem - beszéltem
azt mondták - elhittem
beszálltam - megvettem
elszálltam – azt hittem
ébredtem - nem láttam
kérdeztem - nem hittem
rájöttem - tévedtem
 
térdeltem

 

poén rímcelődés rímestojás

2011\09\04

Az igazi művész sámán

 

Az igazi művész sámán, műalkotása pedig közösségének lelkéből párolt varázslat: melegít, röptet, megvilágosít. Mindig segít, ha a Rítus szabályait betartva használod: Csak akkor kéred, ha tényleg, nagyon kell a Csoda, és nyitott, tiszta lélekkel fogadod magadba.
 
 
"Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó nap
a távol falujába ballagott.
 
Fönn már kigyújtják üvegét a holdnak,
a hamvas, égi templomablakot.
 
Fészkében ring a száz cikázó fecske,
szívemben minden mámoros szavad.
 
Reszket - mint ujjunk - mind a levelecske
és röghöz szorul a rög és tapad.
 
Egymás mellett mi is rögök vagyunk most,
minket a gyönge, friss vetés szeret.
 
Jöjj, kedvesem, tested lelkembe hullasd,
bennünk a föld barázdát rejteget.
 
Az est sötét báránya ballagóba,
feketébb hulló selyemgyapja már.
 
És szőke hajad mintha mező volna,
mit teljesen betölt a holdsugár."
 
(József Attila: Rög a röghöz)

 

művészet művész varázslat sámán

2011\06\15

Keskeny ösvény

 

 
Keskeny ösvény vezet
a belső békét adó szeretet
és a túléléshez szükséges minimális keménység között.
 
Sokkal szűkebb az út, mint hiszed,
mikor nekiindulsz az életnek.
 
Ha az ösvény teljesen eltűnik a lábad alól, nagy bajban vagy.
Kiálts segítségért: ha még érdemes vagy rá, megkapod.
Ha nem: elsüllyedsz az ingoványban, menthetetlenül.
És hiába őrzi meg tested a láp viszonylagos épségben, késő korok tudósai hiába elemzik majd maradványaidat - még azt is kiderítik, hány éves voltál, milyen (fizikai) betegségeid voltak, hogy mit ettél utoljára -
a lényeget csak ténfergő lelked ismeri majd,
meg az Örökkévaló...
 

 

ösvény keskeny

2011\04\11

Mint gyermek...

József Attila: Mint gyermek...
 
Mint gyermek, aki bosszút esküdött
és felgyújtotta az apai házat,
s most idegenség lepi, mint a köd,
s csak annak mellén, aki ellen lázadt,
 
tudná magát kisírni, elfödött
arcát mutatni szabad mosolyának, -
oly reménytelenül erőlködök,
hogy könnyeimre: erényre találjak.
 
Világot hamvasztottam el szivemben
és nincs jó szó, mely megríkasson engem,
kuporogva csak várom a csodát,
 
hogy jöjjön el már az, ki megbocsát
és meg is mondja szépen, micsodát
bocsát meg nékem e farkasveremben!
 
(106 éve ezen a napon született József Attila)

józsef attila mint gyermek

2011\02\11

Eperfa

 

Eperfa
 
Van egy eperfám. Anyám sírján bújt ki a földből, talán egy madár ejtette a halomra a magot. Az apró fácskát kiemeltem, hazahoztam, elültettem itthon a kertben. Szép fa lett belőle, néhány éve már gyümölcsöt is ad. Gyakran megállok alatta, néha megfogom egy levelét és néha - elmélázva, révületben - mintha érezném a lüktetését is.
 
Ha egyszer megint annyi hitem lesz, mint kisgyerekkoromban, letépem azt a levelet, és beledobom Tündérország kék tavába.

 

eperfa kéktó

2011\02\11

Két vízió

 

1
 
Hófehér vitorlák lobognak, szállnak a hajók szikrázó napsütésben, szántják a tengert, sós vízcsöppek a fedélzeten. Hirtelen köd száll le az égből, aztán eloszlik, de a hajók nincsenek már sehol. Csak egyetlen vitorlás maradt, kering egyre szűkülő körben, jéghegyek mindenütt, lassan bezárul a gyűrű az élet körül.
 
2
 
Az ezeréves, fekete gyűlöletben halkan megpendült egy sárga rózsa. Hirtelen áttetszőre váltott minden, illatok szöktek a párolgó magasba, és a halványrózsaszín derengő fényben, egymást gyöngéden átkarolva, fiatal pár tűnt fel az úton. 

 

vízió

2011\01\07

Hajnaltisztán

zavaros nap
idegen álom után
végre átölel a hajnal
néhány tiszta pillanattal
- megajándékoz önmagammal
 
most az vagyok aki vagyok
csillogó szemű gyerek
a világ kedves titkokkal teli
megérintenek az emberek
 
a forró homokban térdelek
- tisztára csókol majd anyám
az isten tűnődő-szelíden
szeretettel néz le rám

de a reggel könyörtelen
kedves képeim féltenek
elrejtem gyorsan a jobbik énem
farkas világra ébredek

 

 

 

én hajnal

2009\09\07

Rügy a számban - februárban

Fél háromkor feküdtem, kb. három óra lehetett, amikor a kutyák ordítozására fölébredtem - nem voltam túl jó kedvemben. (Ördi tüzel, de az idecsábított udvarlót dühös acsarkodással fogadja a kerítésnél, kilenc hónapos kölyke és a már belül lévő másik udvarló segít neki.)
Kiordítottam, de nem volt foganatja, ezért fölkaptam a cipőmet, meg a kabátomat és kirohantam, az előszobaajtónál magamhoz vettem a söprűt is.
Igen ám, de a csata nem ott volt, ahol gondoltam, hanem jóval hátrébb, a kertnek abba a részébe már nem ér el a bejárati lámpa fénye. Mindegy, mindenképpen közéjük akartam vágni a söprűt, nyomultam tovább, bele a sötétbe. Csakhogy az udvarnak az a része megváltozott: A kivágott diófa kisebb ágait ott halmozták föl a munkások, amire radikális módon figyelmeztetett egy számba fúródó ágvég – óriási szerencsémre rügy volt a vékony, hajlékony ágon, talán nem is a diófáról, hanem a zuhanásakor letarolt aranyeső-bokorról származott. Reflexszerűen oldalt léptem, hogy kikerüljem a farakást, de abban a pillanatban lábszárközépig süppedtem egy gödörbe – Ördi majd minden nap készít egyet a patkányok és a vakondokok után kutatva.
És akkor eszembe jutott – komolyan! – JA verse: „Imhol őzike-lépésekkel, szájában kis rüggyel a lány”, és – mivel csak a rügy stimmelt (úgy-ahogy) - nem tudtam nem elmosolyodni belül, az egyébként nem igazán vidám szituáció ellenére, és pár pillanatig vidáman álltam a gödörben, rüggyel a számban (éjjel három órakor, csípős hidegben) mielőtt visszatértem volna kuckómba – a kutyák már elcsendesedtek.

süti beállítások módosítása