Már nincs vér az érben, hófehérben nyugszik a táj időtlen térben.   Bent is súlyos a csend. Hiába volt tele a pince, megroppant a ház gerince: üszkös emlékek hevernek szerteszét. Szellemként bolyong, teng-leng a lét.   Pedig voltam én is - vagy csak álom? - fiatalon, örök…

  A vízen kacsák ringatóznak. Az égen fehér vitorla. Színes levelek peregnek fodros vízsodorba.   Egy vadvirágon szitakötő ragyog, a fűszálakon harmatcsillagok.   De hiába cirógat a napsugár, a fákat nem nyugtatja már: riadtan zizegnek, s adóznak  minden szellőrezdülésnek: avarréteg…

  Fölöttem, az égen szálldos egy madár. Ismerős, mintha kezdettől itt körözne már. Karcsún suhan, végül lágyan vállamra száll. Remélem, örökre velem marad már.

  Susognak a fák. Bogár mászik, homok pereg, a rét fölött egy ölyv kereng. Az ember megáll és elmereng...   A fűben harmatcsepp-ékszerek, az égen lágy ívű vonalak, jelek: kondenzcsíkok, felhő-részletek.   Valaki őriz: érzem, most csak nekem ömlik a fény a végtelen szélesre nyitott…

    Én nem tudom hogy m'ért szürke az ég akkor is, mikor süt a nap. Hogy miért kevés a mosoly, és sok a gond. De húnyt szemmel még látom: lágy fényben leng lomb, és hallom mesélni a tücsköket egy kedves és nyugodt világról… És érzem: az a normális, ez itt: a bolond.   A fémes, gépies…

  Éjszaka: szárnyak suhognak, óriás madarak vonulnak valahová. Alattuk állok, jelükre várok, úgy mennék én is… vajon hová? Mindegy, emelkedek, mindent elengedek, suhanok némán velük akárhová.

  A tiéd lehet, hogy alszik épp, de hidd el: mindannyiunkban él. És csodálatossá varázsol bennünket, hogyha a lelkünk összér.

    ismerős  lesz libbenő, lágy és szeretnivaló, nagyon halványkék ködből tűnik majd elő a legszebb álmom utáni hajnalon

  Valaki jön értem, érzem. Készülődik egy nagy változás. Talán zuhanás lesz, talán emelkedés. Büntetés? Feloldozás?     Valami jön, remélem értem: talán egy szebb világ. Nézd, a korhadt törzsből is az égre néz a gyönge ág.

  Néha nem tudom, hogy a Kaszás kóstolgat-e, vagy egy másfajta változás nagy felhője takarja a napot. Hogy szédülés vagy szédület ez a különös homály, ami bizonytalanná teszi a holnapot.   Ha nem a vég jön el, talán egy szebb világ: Korhadt törzsből sarjadva biztat megújulásra egy fiatal…

Szeretem a madarakat, és ők is engem. Dalaikra gyakran válaszol a lelkem és ők megérzik: közel jönnek hozzám, beszélgetünk. Álmaimban gyakran magam is madár vagyok, és a magasban lebegek, suhanok  az emberi kicsinyességek fölött.

  A múlt század ötvenes éveiben és a hatvanasok elején voltam gyerek (1951-ben születtem). Egy olyan korszakban, amikor kevés ember érezte jól magát ebben az országban.  Nekem mégis boldog gyerekkorom volt. Miért?  Elsősorban szüleim szeretete miatt: az a kisgyerek, akit szeretnek a szülei,…

  szem a szembe szó a szívbe fény magányos szürke létbe száj a szájra tűz a vérbe összeforrva lázban égve

  Régen sokszor elért, most megint pár kegyelmes pillanat. Végtelen égi tereken futott a gondolat. Megmártózott a csillagfényes éjben, és szétszórta, ami rátapadt:  

  Embernemjárta rengetegben varázsvirágot rejt a gyom. Egy istenáldott hajnalon a hűvös harmat átszivárog a bűvös szirmokon, és a kehelyből kicsordul egy villódzó halványkék illat.  

   Néha úgy érzed, bölcsebb lenne kötni  jó megalkuvásokat. Nem harcolna benned folyton az erős szeretetvágy és makacs öntudat.   Mélyről szakadó sóhajok, forrongás, robbanó indulat, aztán sötét, néma csend… De a szerelem villámai alatt világos: azért tiéd a világ, mert megőrizted benne…

    (álomkép-foszlányok) A szó sziszegve visszaszúr. Ló forgolódik vadul, a fűszál csendben meglapul, egy toll forogva földre hull…   (rossz kábulat) Az égen különös, vad jelek: vörös-fehérek, fejthetetlenek. Látom jól ismert világom, de árnyak a…

József Attila - Eszmélet 12. vsz.   Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben. Így iramlanak örök éjben kivilágított nappalok, s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok.

Űzzük el a hideg telet   (Drive the cold winter – Owain Phyfe)   Üdv a napoknak melyek áldottabbak mint bármely része az évnek. Szegény és gazdag is örvendez, ujjong az éjszakák gyönyörben égnek. Minden vidám ember áldott, ki a legjobbat teszi, mit tehet: felejtve  gondot, verssel és…

   A lélek a végtelenbe réved: Egy fénysugár a fénytelenbe téved, és megvilágít egy rég felejtett képet: gyönyörű gyerekkorom egy pillanatát.