Koranyár
(Ism.: válogatok kedvenceimből)
Susognak a fák.
Bogár mászik, homok pereg,
a rét fölött egy ölyv kereng.
Az ember megáll és elmereng...
A fűben harmatcsepp-ékszerek,
az égen lágy ívű vonalak, jelek:
kondenzcsíkok, felhő-részletek.
Valaki őriz:
érzem, most csak nekem
ömlik a fény a végtelen
szélesre nyitott ablakán.
Gólya lépdel, fölrebben, leszáll.
Az ölyv vijjogását hallani.
A nagy folyó illata leng,
most kéne szerelmet vallani
valakinek…
De gazdag a csend is itt:
gólyahír, pipacs,
boglárka, sáska, lepke, fű
és pipacsok megint.
A szöszke szellő kacéran meglegyint:
és fölizzik a parázsló reménykedés,
hogy lesz még ölelés,
lesz majd társ megint.