Almádi Róza
Versek.Vajúdók, igazak, kemények,
lágyak, merészek, szépek, bájolók..
A csodákat másnak meghagyom,
hadd legyek én elröppenő ének.
Költők. Lánggal égők, bölcsek, tanítók,
Sorskönyvet írók, kedves koboldok…
Hadd legyek én csak világ bolondja,
kit másra ne, szeretni…
A tiszta lap számomra izgalom, remény: hosszan nézem, és érzem a bizsergést, amit a kincsvadászok éreznek…
Mert a tiszta lapon hamarosan betűk jelennek meg: sokasodnak, cserélődnek, szétválnak, összeállnak, valami készül, forrósodik a levegő…
A kincset, ami itt van belül, magadban - tudod, érzed -…
Régen sokszor elért,
most megint, pár
kegyelmes pillanat.
Végtelen égi tereken
futott a gondolat.
Megmártózott a csillagfényes éjben,
és szétszórta, ami rátapadt:
Csillagporos most minden
szeretteimtől származó kacat,
és ragyog minden molekula,
ami belőlük bennem megmaradt.
Kegyelmi…
Rosszul indul az éjszaka:
hibát jelez a szervezet.
Ahogy a szél is össze-vissza fújt ma,
nem tudni azt sem, honnan érkezett
a fájdalom. De fáj nagyon.
Valami elveszett.
Egy emlék-szelet segít:
Egy szép-hangú madár
énekel fölöttem az almafán
a szerelemről, s hogy indulna már
a végtelen…
A Hold mesélte egy meleg nyári éjszakán, amikor nem tudtam aludni – telihold volt, persze -, és kedvenc eperfám alatt ülve beszélgettem a szélesen mosolygó öregúrral: A világegyetem két távoli sarkában született két csillag: egy kék (ő fiú volt) és egy vörös (ő meg lány). Olyan messze voltak…
A sebhelyes lelkű embereket szeretem, magam is közéjük tartozom. Akiknek minden lelki kapcsolat fontos, és ha elszakad a szál, seb marad utána. Előbb vagy utóbb beheged ugyan, de meg-megsajdul a sebhely, ha valaki vagy valami – tárgy, esemény, mozdulat, hang, iromány, illat, helyszín, stb. –…
Melegítsd a világ lelkét! (Ha nem akarsz jégvirágot a szívedre…)
Ha csak megsimogatod a kutyád fejét, de méginkább, ha egy embertársad tapasztalja meg szeretetedet: egy csomó láthatatlan energiát indukálsz, ami végigszalad a Nagy Áramkörön. A Nagy Áramkör mindenkit összeköt mindenkivel: ha jót…
Amikor a párom hazaérkezik, átöleljük egymást. Szelíd ölelés ez, nem a szeretkezést előkészítő szenvedélyes - a megsokszorozódás, az egész emberré válás rítusa. Hosszan tartjuk egymást, és közben érzem, hogyan alakulok át: Régi ölelések emléke tör föl elemi erővel - anyám ölelhetett így…
Féltem, menekültem.
A szívem darabokban.
Sötét árnyaimat öltem
mély titok-zugokban.
Végül, kis tisztásra értem,
földerengett a fény valahonnan.
Valaki átölelt, imát mormolt értem,
és bűvös forrás fakadt a nyomomban.
Gősi Vali: Fenséges májusom
valami ismerős édes illattalbódított el az álomanyám arca villant egy dús-virágúhamvas orgonaágonés eljöttek sorra mindmosolyuk átragyogott a félhomályonés fölsejlett a legpompásabb májusa ház a kert a hajnal-szerenáda zöld-fodrú fenséges fákon beszökőtörékeny sugáron…
homokváramat lerontom
bűneim falát lebontom
magam a földtől eloldom
az ég kékjében feloldom
felhő leszek fenn az égen
esőcsepp virágos réten
virágomnak igazgyöngye
eggyé válunk mindörökre
Huszár volt. Három év volt a kötelező katonai szolgálat ideje, két héttel lejárta előtt tört ki a Nagy Háború, így végül 7 évig szolgálta karddal a kezében hazáját, a Monarchiába tagozódott Magyarországot.
Az 1. világháborúban még nagy tömegben vetették be a lovasságot, a géppuskákat a…
köteleimet eloldom
emlékeimbe fogódzom
pipafüstbe burkolózom
gondjaim az Úrra bízom
madarakkal fütyörészek
esőcseppel földet érek
virágomat meglocsolom
a világot veszni hagyom
Ezentúl szürkébb lesz minden.
Érzem, amint kevéske kincsem
egy forró csöppje
szivárog, legördül,
s elvész mindörökre.
Fekete tömb az éj,
sápadt remény a hold.
Hetedhét határon túl az Otthon,
de soha nem felejtem el, mi volt:
Szeretet és béke vára,
anyám karja, apám hite.
Simogató karácsonyok,
vasárnapi meggyes pite.
És hiába nagyon távol,
itt, belül még mindig lángol
az a tűz a kis kályhából.
Nem…
Az előző szomorú szerelmes ír dal ("If I were a blackbird") magyar párja.
Nem kevésbé szomorú és gyönyörű.
Ír népdal Owain Phyfe átdolgozásában - If I Were a Blackbird
Ha rigó lehetnék, szárnyam alatt a szél,
egy hajó után mennék: babám a fedélzetén.
Az árboc csúcsára raknám a fészkemet
folyton ott lebegnék fehér keble felett.
Szavaim egyszerűek, történetem igaz:
Szép volt az életem - ma már…
Kedvenc eperfám alatt állok:
hallgat a lomb, selymes az éj.
Fiókák alszanak fölöttem:
a fészek-meleg idáig ér.
Beburkolózom az égi csendbe,
érzem, amint a romló testbe
erőt küldenek a messzi…
