A Hold mesélte egy meleg nyári éjszakán, amikor nem tudtam aludni – telihold volt, persze -, és kedvenc eperfám alatt ülve beszélgettem a szélesen mosolygó öregúrral:
A világegyetem két távoli sarkában született két csillag: egy kék (ő fiú volt) és egy vörös (ő meg lány). Olyan messze voltak egymástól, hogy fényük csak nagyon sokára ért el a másikhoz, de amint meglátták egymást, azonnal szerelemre gyulladtak egymás iránt. Letértek pályájukról és elindultak egymás felé. Sokezer éven át rohantak iszonyú sebességgel mire végre találkozhattak. Olyan hevesen csapódtak egymásba, hogy anyaguk összeolvadt, és lángolni kezdett, miközben óriási darabok szakadtak ki belőlük és keringeni kezdtek körülöttük: gyermekeik, a bolygók.
Eggyé váltak, ma már csak úgy hívjuk őket, vagyis őt: a Nap. Legszebb, legkedvesebb gyermeke a harmadik bolygó, a Föld, amely a legtöbb szeretetet kapta, kapja, és így is nevelték: fő törvénye a szerelem legyen, élőlényei is eszerint éljenek.
- És mi lesz, ha a pénz legyőzi a szerelem törvényét? – kérdeztem aggodalmasan – mostanában úgy tűnik, van rá esély.
- Akkor kihal az emberiség, és egy olyan faj lesz a bolygó irányítója, amelyik hű marad a legfőbb törvényhez – válaszolta az öreg Hold, miközben egy felhő vonult át a homloka előtt.
De aztán újra mosolyogni kezdett: - Én nem hiszem, hogy a szerelem legyőzhető!

Én sem – mondtam rövid gondolkodás után, aztán bejöttem a szobába, leültem a gép elé és leírtam a Hold meséjét. Ti is gondolkodjatok el rajta!