A sebhelyes lelkű embereket szeretem, magam is közéjük tartozom. Akiknek minden lelki kapcsolat fontos, és ha elszakad a szál, seb marad utána. Előbb vagy utóbb beheged ugyan, de meg-megsajdul a sebhely, ha valaki vagy valami – tárgy, esemény, mozdulat, hang, iromány, illat, helyszín, stb. – fölidézi az egykori lelki társat.
Közeli hozzátartozó halála még idős korban is mély seb, idő előtti távozása meg egyenesen amputáció. Sokáig, akár életünk végéig érezzük – az elvesztett végtag fantom-érzetéhez hasonlóan – a másikat…