Kering egy árva gondolat
egyre lassuló körökben,
végül elhalványul, szakad,
csak a hiányérzet marad…
A test átmelegedve,
a lélek is pihenne
hogyha lehetne
bújni valakihez…
Végül csak elalszol,
ahogy araszol lassan az idő,
de az álom is panaszol
valamit…
Hogy mit? már nem…
A részeg homály és a suttogó sötétség ölelnek az ölelés nélküli nappal után.
Visszaringatom magam a szép időkbe:
Megtart, még mindig tart a múlt.
Mert a jó történet újra megtörténhet, a szép álom valóra válhat, mint oly sokszor már…
Csak a remény maradjon meg
amíg csak élünk.
Legtisztább koromban
nagy, hófödte csúcsok
zöld mezőkre küldött
tiszta lehellete,
amely borzongat,
miközben felette
arany felhő ragyog:
ez akartam lenni.
És voltak pillanatok,
mikor voltam is:
Nem egyszer éreztem:
bájolok, gyógyítok.
(Végigsimítottak
a hálás angyalok.)
És bár…
