A felhő a földre vágyik.

Messze lát és messze látszik,

nappal, holddal parolázik,

de nyugalma nincs sehol.

Közel az ég, selymes a lég,

sokan nézik vágyakozva:

- Hogy suhan! -,

de érzi, otthona

nem itt van, fent:

odalent.

Űzi, hajtja a szelet:

találjon több permetet

hogy megállapodhasson végre:

boldog cseppekben leérve

bújhasson a puha földbe

- bizonságos, meleg ölbe -,

odalent.