Volt egyszer egy szép kert, tele fákkal, bokrokkal, virágokkal, a közepén egy méhkaptár. A kaptárban élt és dolgozott, sok ezer társával együtt, Zümi, a villámgyors méhecske. A tavaszi gyorsrepülő verseny után barátai Villám Zümi-nek hívták, mert mindenkit fölényesen megelőzve, elsőként ért célba.

Zümi nem csak a leggyorsabb volt, de a legjobb felderítő is: ő merészkedett a legtávolabbra, és ő találta a leggazdagabb nektár-lelőhelyeket.

Egy napsütéses délelőttön épp egy frissen fölfedezett akácvirágos kincsesbánya pontos helyét táncolta el a társainak – köröket és hurkokat írva, szárnyait rezegtetve - a kaptár alján,

amikor Szurkapiszka hadnagy odaröppent hozzá.

- Gyere, a királynő beszélni szeretne veled.

Zümi szíve nagyot dobbant. Lám csak, már a királynő nem felejtette el a versenyt, amikor személyesen akasztotta a nyakába az aranyérmet! Vajon miért hívatja?

A hadnagy bevezette a trónterembe, bejelentette és megállt mögötte.

A királynő felkönyökölt a párnáján:

Üdvözöllek Villám Zümi! Szurkapiszka hadnagy szerint a verseny óta semmit sem kopott a gyorsaságod.

- Valóban, Felség, sőt, talán valamivel még gyorsabb vagyok, mint egy hónappal ezelőtt. Szurkapiszka hadnagy pár napja arra kért, hogy lassabban röpüljek be a kaptárba, mert az ajtónálló őrök fejéről, mindig leviszi a huzat a sisakot.

- Valóban? – nevetett a királynő – Ez nagyon jó! Ha-ha-ha!

Na, ez biztató hír, pont egy ilyen villámgyors méhecskét keresünk. A kaptár sorsa forog kockán.

Züminek még hevesebben kezdett verni a szíve: Úgy látszik, valami nagyon nagy dologról van szó. Izgatottan mondta:

- Királynőm, bármire kész vagyok a családomért!

- Nos, Villám-Zümi, elmondom, miről van szó: Az előbb benézett hozzám egy régi barátunk, a darázslégy. Ha erre jár, mindig meg szoktam vendégelni egy kis mézzel, ő pedig cserébe elmondja, mit látott-hallott a darázsvár környékén. Van ott pár vadvirág, amelyeket nagyon kedvel, az ostoba darazsak, meg azt hiszik, ő is darázs, ezért nyugodtan társalognak a közelében.

Most egy olyan megbeszélésnek volt fültanúja, amelyik bennünket érint. Azonnal iderepült, hogy figyelmeztessen bennünket: a darazsak meg fogják támadni a kaptárunkat, hogy megszerezzék a mézünket!

- Mikor?

- Bármikor itt lehetnek.

- És én mit tehetek?

- Szurkapiszka hadnagynak egy nagyon jó ötlete támadt: ide kéne csalogatni a gyurgyalagokat!

- Kik azok a gyurgyalagok, és hogy lehetne őket idecsalogatni?

- A gyurgyalagok madarak, és kedvenc csemegéjük a darázs. Ha sikerül elérned, hogy idejöjjenek, fölfalják az összeset.

- És hogyan tudnám őket idehívni?

Szurkapiszka hadnagy válaszolt, a háta mögül: A méheket is szívesen megeszik. Ha meglátnak, utánad repülnek.

A királynő kinézett az ablakon, aztán Zümi szemébe nézett:

- Az életedbe is kerülhet, de ha sikerül, megmentheted a kaptár népét.

- Felség, vállalom. Mikor induljak?

- Akkor lenne a legjobb, amikor a darazsak támadása kezdődik, akkor biztos, hogy észreveszik őket a gyurgyalagok.

Ebben a pillanatban lépett be az egyik ajtónálló: - Felség, felderítőink jelentik, hogy a darázsvártól egy óriási hadsereg indult a kaptárunk irányába.

Szurkapiszka hadnagy megfordult és kirohant, hogy fölállítsa a védelmet. Közben odakiáltott Züminek: Már indulhatsz is! Most!

A királynő bólintott, Zümi is megfordult és kilépett a trónteremből. Még hallotta, hogy a királynő utánakiált: - A réten keresd őket!

A kaptár bejáratához pont akkor érkezett a darázssereg első néhány katonája, amikor ő kiröppent, ketten-hárman utána is vetették magukat, de hamar belátták, hogy nincs esélyük Zümit utolérni, visszafordultak.

Zümi a királynő tanácsának megfelelően a rét felé indult, ami nem volt messze a kerttől. Jópárszor járt már itt, szívesen gyűjtögetett a gólyahírekben, pipacsokban és más mezei virágokban is, ha a kert gyümölcsfái még nem virágoztak, vagy már elnyíltak a virágaik. Gyurgyalagot azonban még sosem látott, és a királynő is, a hadnagy is elfelejtette megmondani, hogyan néznek ki ezek a madarak? Ezért kénytelen volt kérdezősködni: egy bogáncsvirág nektárját szívogató pillangóhoz fordult.

- Kedves pillangó! Meg tudnád nekem mondani, hogy néznek ki a gyurgyalagok és hol találom őket?

Szerencséje volt, a pillangó látott már gyurgyalagot, bár ez kis híján az életébe került.

- Láttam, de azt ajánlom, óvakodj tőlük. A méheket különösen finom csemegének tartják, csak a darazsakat kedvelik jobban.

- Nekem mindenképpen meg kell találnom őket. Mondd gyorsan, hogy néznek ki és merre találom őket!

- Hát, ha mindenáron gyurgyalag-vacsora akarsz lenni, elmondhatom: Sárga, rigóforma madarak, és a töltés melletti távíródróton üldögélnek legszívesebben. Már messziről meg fogod ismerni őket, a hangjukról, olyan, mint a kislibáké.

- Köszönöm.

Zümi jól ismerte a kislibák hangját, a kert mellett volt egy baromfiudvar, és abban tyúkok és kacsák mellett libákat is tartott a gazda.

Egyenesen a rét túloldala, az ártéri töltés felé vette az irányt. És valóban, már messziről meghallotta a jól ismert kislibahangot: li-li-li, li-li-li, csak az most nem a földön totyogó, hanem a távíródrótokon üldögélő sárga jószágoktól származott. Ahogy közelebb ért, azt is látta, milyen szépek ezek a madarak: kék és piros csíkok és foltok díszítették sárga tollruhájukat. Persze nem volt ideje arra, hogy alaposan megnézze őket, föléjük repült. Tudta, minél magasabbról indul, annál nagyobb sebességre gyorsul majd. Amikor elérte a megfelelő magasságot, lezúdult. Mint a vihar, zúgott el a madarak feje fölött, miközben odakiáltott nekik: Darázscsemege! Rengeteg darazsat ehettek, ha utánam jöttök!

Zümi szerencséjére a gyurgyalagok nagyon éhesek voltak és éppen azon tanakodtak, hol lehetne valami ennivalót szerezni. Ezért azonnal fölröppentek és a kis méh után vetették magukat. A leggyorsabbak lehet, hogy utol is érték volna, de a vezérük rájuk szólt: Várjatok, ezt a kis méhet ráérünk akkor megenni, amikor már megmutatta a darázsrajt. Én nagyon éhes vagyok, legalább tíz darazsat be tudnék falni egymagam, egy vékony kis méhecskével meg senki nem lakik jól.

Viszont amikor a kertbe értek és már látták a hatalmas darázsrajt, a legelöl repülő gyurgyalag úgy gondolta, hogy most már nyugodtan bekaphatja a kis vezetőt is. Zümi életét két lusta darázs mentette meg, akiknek nem fűlt a foguk a harchoz, csak a kaptár körül keringtek. Amikor meglátták Zümit, rárontottak. A fürge kis méh, azonban egy gyors irányváltoztatással becsapta őket, és a két lusta darázs az elöl repülő madarak csőrében, majd gyomrában landolt.

Zümi kiáltott, az őrsereg egyik katonája félrehúzódott és a hős becsusszant a szűk résen. Éppen idejében! A védősereg fele már halott volt, a többiek is alig álltak a lábukon.

De az ostromnak azonnal vége lett. Az éhes gyurgyalagok néhány perc alatt összekapdosták a darázssereg katonáit. A darázskapitány és testőrségének néhány tagja a darázsvár felé menekült, de hiába, őket is utolérték. Sőt, az utolsóként érkező és még éhes néhány madár az egész darázsvárat szétszedte, és a lárvákat falta be. A gyurgyalagok vezére a kövér darázskirállyal a csőrében távozott: Jusson valami a fiókáknak is a finom falatokból.

A kaptárban nagy volt az öröm, mindenki a kis hőst: Villám-Zümit ünnepelte. A királynő egy újabb érmet akasztott a nyakába, ez már nem sportérem volt, igazi kitüntetés: „A kaptár megmentője” – ez állt rajta.

És ráadásul, miközben Szurkapiszka hadnagy a védelem kiváló megszervezéséért kapitányi rangot kapott, Zümit ünnepélyesen hadnaggyá léptették elő.