A postaláda a kisajtót is tartó oszlop túloldalán van a kerítésre akasztva, erre az oszlopra elpusztíthatatlan, dúsan burjánzó illatos lonc fut. A közeli orgona bokor egyik ága is ide hajlik, a lonc ezt is hajtások és levelek százaival takarja: ideális hely a fészkelésre. Van is itt - majd minden évben - egy rigófészek, amelynek mindeddig örültem, hiszen közelről nézhettem a világoskék alapon fekete pettyes tojásokat, meg a fiókákat. Néha a tojót is, amelyik akkor sem röppent föl, amikor kb. 10 centire tőle nyitottam a levelesláda ajtaját.

Pár napja azonban meglepő dolog történt: amikor kinyitottam a postaládát, dühös cserregést hallottam a hátam mögött, majd éreztem, hogy valami nekicsapódik a fejemnek. Nem volt nagy ütés, pár dekás lehet az egész madárka, csak váratlan: megrökönyödve fordultam hátra. A rigó – ez a hím volt, nem a tojó – ekkor már távolodóban volt, de aztán megfordult és újra támadott: az arcomat vette célba! Így már sokkal veszélyesebb volt a helyzet: a szememet is eltalálhatta volna. Reflexszerűen kaptam az arcom elé a bal kezemben tartott kutyatálat, ezzel a rigótámadást ugyan kivédtem, de a tálban lévő kanállal majdnem elvégeztem azt, amitől féltem: a kanál a szemem mellett a halántékomat találta el és csúszott hátra rajta a fülem felé…

Menekülőre fogtam a dolgot: csak a bejárati ajtóból néztem vissza – zsíros orral: a tál alján maradt lé folyt rá -, a rigó ekkor már egy galambot üldözött. Aztán a galamb őt: a galambfészek az ablakom előtti szilvafán van, pár méterre a kisajtótól. Alighanem már csatáztak egy ideje, azért volt ennyire paprikás hangulatban a rigó – még sosem találkoztam ilyen agresszív kismadárral a kertemben.

Nem nagy forgalmú az utcánk, de azért naponta 10-20 ember elmegy a ház előtt, időnként be is csönget hozzánk valaki. Komolyan gondolkodom rajta, hogy ha valakit megtámad ez a kis "vadállat" :), nem engem terhel-e a felelősség? Lehet, hogy egy táblát kéne tennem a kisajtóra: „Vigyázat, rigóveszély!”?