Ez a nap is, mint a tegnapom

- gondolom - :

Kevés fény, búgó madárhang

szűrődik be az ablakon,

még ölel az álom melege

és én hagyom.

Nem sokáig, hiszen tudom,

épp elég feladat van itt:

le kell fejteni az álomtündérek karjait.

Nem is baj hogy fejtegetni

az utcazaj és a szükség is segít,

de az sem, hogy mégis fáj picit.

Na jöjjön az első adósság!

Az utolsó tündér borzongva útrakél,

ami velem marad:

tehercipelős, szikár valóság,

sok rágós falat,

gondolom, de lám csak:

az udvaron, utcán az álomtündér-jóság

újra meg újra visszatér:

Ott van a nők szemében,

virágok illatában,

madarak dalában:

Elmúlt a tél!