emberi

2014\09\24

Családi album

Nagyapám huszárszázada tartalékban áll egy domboldalon, odalent az osztrák-magyar és az orosz gyalogság keményen harcol egy település birtoklásáért. A szemközti domboldalon egy kozák század áll: nagyapámék tudják, ha azok megindulnak, nekik kell oldalba kapniuk őket. Ha így lesz, sokan fognak meghalni közülük, ismerik az ilyen lovascsaták veszteség-statisztikáját.
Egész nap ott állt a két lovascsapat egymással szemben, de az orosz parancsnok végül nem indította el a kozákokat.

Ha elindítja, lehet, hogy nem ülök s gépelek ma itt.

 

-

 

Másik – anyai – nagyapám a Piave folyónál. Csuromvizesen, kifulladva áll parancsnoka előtt: átúszta a folyót és egy olasz „nyelvet” hozott a második piavei csata előtt. Kitüntették, „vitézi” címet is kapott, de korai halálához alighanem az ekkor szerzett súlyos megfázás (tüdőgyulladás?) is hozzájárult.

 

-

 

Apám és anyám egymás mellé kerülnek egy amatőr színielőadáson 1947-ben (vagy 48-ban?), „A helység kalapácsá”-ban, talán. Az ország, a falu élete újraindulóban. Egy kapcsolat indulóban. Két zaklatottan kanyargó sorsfonál egymás felé közeledik. A hevesebben verő szívek dobbanásaiban ott hahózik egy új élet reménye is.

 

-

 

Anyám két héttel a szülés várható időpontja előtt átrendezi a szobát: szekrényeket tologat – persze, hogy megindul a szülés. Kórházba vinni nincs idő, a helyi szülésznőért küldenek. Szerencsére, mert a baba meg sem nyikkan a születés után, de a szülésznő hideg vízbe mártja, erre végre fölsír. Életben maradtam.

család én szüleim sors nagyapám kozákok Piave

2014\06\04

Rigóveszély

A postaláda a kisajtót is tartó oszlop túloldalán van a kerítésre akasztva, erre az oszlopra elpusztíthatatlan, dúsan burjánzó illatos lonc fut. A közeli orgona bokor egyik ága is ide hajlik, a lonc ezt is hajtások és levelek százaival takarja: ideális hely a fészkelésre. Van is itt - majd minden évben - egy rigófészek, amelynek mindeddig örültem, hiszen közelről nézhettem a világoskék alapon fekete pettyes tojásokat, meg a fiókákat. Néha a tojót is, amelyik akkor sem röppent föl, amikor kb. 10 centire tőle nyitottam a levelesláda ajtaját.

Pár napja azonban meglepő dolog történt: amikor kinyitottam a postaládát, dühös cserregést hallottam a hátam mögött, majd éreztem, hogy valami nekicsapódik a fejemnek. Nem volt nagy ütés, pár dekás lehet az egész madárka, csak váratlan: megrökönyödve fordultam hátra. A rigó – ez a hím volt, nem a tojó – ekkor már távolodóban volt, de aztán megfordult és újra támadott: az arcomat vette célba! Így már sokkal veszélyesebb volt a helyzet: a szememet is eltalálhatta volna. Reflexszerűen kaptam az arcom elé a bal kezemben tartott kutyatálat, ezzel a rigótámadást ugyan kivédtem, de a tálban lévő kanállal majdnem elvégeztem azt, amitől féltem: a kanál a szemem mellett a halántékomat találta el és csúszott hátra rajta a fülem felé…

Menekülőre fogtam a dolgot: csak a bejárati ajtóból néztem vissza – zsíros orral: a tál alján maradt lé folyt rá -, a rigó ekkor már egy galambot üldözött. Aztán a galamb őt: a galambfészek az ablakom előtti szilvafán van, pár méterre a kisajtótól. Alighanem már csatáztak egy ideje, azért volt ennyire paprikás hangulatban a rigó – még sosem találkoztam ilyen agresszív kismadárral a kertemben.

Nem nagy forgalmú az utcánk, de azért naponta 10-20 ember elmegy a ház előtt, időnként be is csönget hozzánk valaki. Komolyan gondolkodom rajta, hogy ha valakit megtámad ez a kis "vadállat" :), nem engem terhel-e a felelősség? Lehet, hogy egy táblát kéne tennem a kisajtóra: „Vigyázat, rigóveszély!”?

támadás agresszív feketerigó

2014\05\06

Picinke és a karvaly

Picinke, a kiscinke egy lengedező, lombos fűzfaágon ült az odúja közelében. Nemrég hozott a párjának egy szép kövér legyet és most elégedetten énekelt. Ilyesmiket: „Szép az idő, jaj de jó, süss, melegíts nap apó!”,
aztán: „Tojásokon ül a párom, fiókánk lesz, alig várom!”
meg hogy: „Ez az én vadászterületem, ha más cinke jön, elkergetem!”
Tele volt az erdő a többi cinke, rigó, fülemüle és más énekesmadarak énekével, mind hasonló dalocskákat fújtak, mint Picinke: zengett, fuvolázott, csattogott a sok apró madártorok. A rigók, meg a fülemülék énekeltek legszebben, de Picinke párjának, Icinkének mégis Picinke dalai tetszettek legjobban, különösen az, amelyik róla, meg a hamarosan kikelő fiókákról szólt. Ebben gyönyörködött akkor is, amikor feltűnt neki, hogy a távolabbi madárhangok elhallgattak, aztán egy, a közelben fuvolázó feketerigó is elcsöndesült, végül a szomszéd fán trillázó fülemüle legszebb dallama közepén némult el hirtelen.
Ez nem lehet véletlen! Icinke rosszat sejtve cserregett ki az odúból: „Picinke, vigyázz! Gyere be gyorsan!”
És bizony, Picinkének is torkára fagyott a dal, mert egy sötét árnyék suhant elő a fák közül és sebesen közeledett az ág felé, amelyen kiscinkénk ült: a karvaly!
Picinkének az volt a szerencséje, hogy közel volt az odú. Egy ugrással bent termett, csak a farka hegye látszott ki. A karvaly utánakapott, de csak a kilógó farktollakat tudta elkapni. Megpróbálta kihúzni a kiscinkét, de az erősen kapaszkodott, még a szárnyait is szétterjesztette, és persze Icinke is segített neki. Így csak néhány faroktoll maradt a ragadozó karmai között, amelyeket mérgesen eldobott, és éhesen, vijjogva továbbállt. Nemsokára a környékről is eltűnt és az énekesmadarak lassan előmerészkedtek, újra énekelni kezdtek.
De Picinke nem volt köztük. Sokáig lapult az odúban, és amikor kijött, akkor sem volt kedve énekelni. Gyönyörű farktollai megtépázva, hiányosan csüngtek. Repülni is alig tudott, hiszen a faroktoll nem csak dísz, a madarak azzal kormányoznak repülés közben.
Így aztán, hogy ne haljanak éhen, ezentúl Icinke járt élelem után és Picinke ült a tojásokon. És ha idegen cinkehangot hallott, csak az odú mélyéből fenyegetőzött: „Ez az én vadászterületem! Ha más vadászik itt, elkergetem!”
„Majd ha kinőnek a farktollaim…” – tette hozzá sokkal csendesebben.

mese cinke karvaly

2014\03\22

Zümi, a hős méhecske

Volt egyszer egy szép kert, tele fákkal, bokrokkal, virágokkal, a közepén egy méhkaptár. A kaptárban élt és dolgozott, sok ezer társával együtt, Zümi, a villámgyors méhecske. A tavaszi gyorsrepülő verseny után barátai Villám Zümi-nek hívták, mert mindenkit fölényesen megelőzve, elsőként ért célba.

Zümi nem csak a leggyorsabb volt, de a legjobb felderítő is: ő merészkedett a legtávolabbra, és ő találta a leggazdagabb nektár-lelőhelyeket.

Egy napsütéses délelőttön épp egy frissen fölfedezett akácvirágos kincsesbánya pontos helyét táncolta el a társainak – köröket és hurkokat írva, szárnyait rezegtetve - a kaptár alján,

amikor Szurkapiszka hadnagy odaröppent hozzá.

- Gyere, a királynő beszélni szeretne veled.

Zümi szíve nagyot dobbant. Lám csak, már a királynő nem felejtette el a versenyt, amikor személyesen akasztotta a nyakába az aranyérmet! Vajon miért hívatja?

A hadnagy bevezette a trónterembe, bejelentette és megállt mögötte.

A királynő felkönyökölt a párnáján:

Üdvözöllek Villám Zümi! Szurkapiszka hadnagy szerint a verseny óta semmit sem kopott a gyorsaságod.

- Valóban, Felség, sőt, talán valamivel még gyorsabb vagyok, mint egy hónappal ezelőtt. Szurkapiszka hadnagy pár napja arra kért, hogy lassabban röpüljek be a kaptárba, mert az ajtónálló őrök fejéről, mindig leviszi a huzat a sisakot.

- Valóban? – nevetett a királynő – Ez nagyon jó! Ha-ha-ha!

Na, ez biztató hír, pont egy ilyen villámgyors méhecskét keresünk. A kaptár sorsa forog kockán.

Züminek még hevesebben kezdett verni a szíve: Úgy látszik, valami nagyon nagy dologról van szó. Izgatottan mondta:

- Királynőm, bármire kész vagyok a családomért!

- Nos, Villám-Zümi, elmondom, miről van szó: Az előbb benézett hozzám egy régi barátunk, a darázslégy. Ha erre jár, mindig meg szoktam vendégelni egy kis mézzel, ő pedig cserébe elmondja, mit látott-hallott a darázsvár környékén. Van ott pár vadvirág, amelyeket nagyon kedvel, az ostoba darazsak, meg azt hiszik, ő is darázs, ezért nyugodtan társalognak a közelében.

Most egy olyan megbeszélésnek volt fültanúja, amelyik bennünket érint. Azonnal iderepült, hogy figyelmeztessen bennünket: a darazsak meg fogják támadni a kaptárunkat, hogy megszerezzék a mézünket!

- Mikor?

- Bármikor itt lehetnek.

- És én mit tehetek?

- Szurkapiszka hadnagynak egy nagyon jó ötlete támadt: ide kéne csalogatni a gyurgyalagokat!

- Kik azok a gyurgyalagok, és hogy lehetne őket idecsalogatni?

- A gyurgyalagok madarak, és kedvenc csemegéjük a darázs. Ha sikerül elérned, hogy idejöjjenek, fölfalják az összeset.

- És hogyan tudnám őket idehívni?

Szurkapiszka hadnagy válaszolt, a háta mögül: A méheket is szívesen megeszik. Ha meglátnak, utánad repülnek.

A királynő kinézett az ablakon, aztán Zümi szemébe nézett:

- Az életedbe is kerülhet, de ha sikerül, megmentheted a kaptár népét.

- Felség, vállalom. Mikor induljak?

- Akkor lenne a legjobb, amikor a darazsak támadása kezdődik, akkor biztos, hogy észreveszik őket a gyurgyalagok.

Ebben a pillanatban lépett be az egyik ajtónálló: - Felség, felderítőink jelentik, hogy a darázsvártól egy óriási hadsereg indult a kaptárunk irányába.

Szurkapiszka hadnagy megfordult és kirohant, hogy fölállítsa a védelmet. Közben odakiáltott Züminek: Már indulhatsz is! Most!

A királynő bólintott, Zümi is megfordult és kilépett a trónteremből. Még hallotta, hogy a királynő utánakiált: - A réten keresd őket!

A kaptár bejáratához pont akkor érkezett a darázssereg első néhány katonája, amikor ő kiröppent, ketten-hárman utána is vetették magukat, de hamar belátták, hogy nincs esélyük Zümit utolérni, visszafordultak.

 

Zümi a királynő tanácsának megfelelően a rét felé indult, ami nem volt messze a kerttől. Jópárszor járt már itt, szívesen gyűjtögetett a gólyahírekben, pipacsokban és más mezei virágokban is, ha a kert gyümölcsfái még nem virágoztak, vagy már elnyíltak a virágaik. Gyurgyalagot azonban még sosem látott, és a királynő is, a hadnagy is elfelejtette megmondani, hogyan néznek ki ezek a madarak? Ezért kénytelen volt kérdezősködni: egy bogáncsvirág nektárját szívogató pillangóhoz fordult.

- Kedves pillangó! Meg tudnád nekem mondani, hogy néznek ki a gyurgyalagok és hol találom őket?

Szerencséje volt, a pillangó látott már gyurgyalagot, bár ez kis híján az életébe került.

- Láttam, de azt ajánlom, óvakodj tőlük. A méheket különösen finom csemegének tartják, csak a darazsakat kedvelik jobban.

- Nekem mindenképpen meg kell találnom őket. Mondd gyorsan, hogy néznek ki és merre találom őket!

- Hát, ha mindenáron gyurgyalag-vacsora akarsz lenni, elmondhatom: Sárga, rigóforma madarak, és a töltés melletti távíródróton üldögélnek legszívesebben. Már messziről meg fogod ismerni őket, a hangjukról, olyan, mint a kislibáké.

- Köszönöm.

 

Zümi jól ismerte a kislibák hangját, a kert mellett volt egy baromfiudvar, és abban tyúkok és kacsák mellett libákat is tartott a gazda.

Egyenesen a rét túloldala, az ártéri töltés felé vette az irányt. És valóban, már messziről meghallotta a jól ismert kislibahangot: li-li-li, li-li-li, csak az most nem a földön totyogó, hanem a távíródrótokon üldögélő sárga jószágoktól származott. Ahogy közelebb ért, azt is látta, milyen szépek ezek a madarak: kék és piros csíkok és foltok díszítették sárga tollruhájukat. Persze nem volt ideje arra, hogy alaposan megnézze őket, föléjük repült. Tudta, minél magasabbról indul, annál nagyobb sebességre gyorsul majd. Amikor elérte a megfelelő magasságot, lezúdult. Mint a vihar, zúgott el a madarak feje fölött, miközben odakiáltott nekik: Darázscsemege! Rengeteg darazsat ehettek, ha utánam jöttök!

Zümi szerencséjére a gyurgyalagok nagyon éhesek voltak és éppen azon tanakodtak, hol lehetne valami ennivalót szerezni. Ezért azonnal fölröppentek és a kis méh után vetették magukat. A leggyorsabbak lehet, hogy utol is érték volna, de a vezérük rájuk szólt: Várjatok, ezt a kis méhet ráérünk akkor megenni, amikor már megmutatta a darázsrajt. Én nagyon éhes vagyok, legalább tíz darazsat be tudnék falni egymagam, egy vékony kis méhecskével meg senki nem lakik jól.

Viszont amikor a kertbe értek és már látták a hatalmas darázsrajt, a legelöl repülő gyurgyalag úgy gondolta, hogy most már nyugodtan bekaphatja a kis vezetőt is. Zümi életét két lusta darázs mentette meg, akiknek nem fűlt a foguk a harchoz, csak a kaptár körül keringtek. Amikor meglátták Zümit, rárontottak. A fürge kis méh, azonban egy gyors irányváltoztatással becsapta őket, és a két lusta darázs az elöl repülő madarak csőrében, majd gyomrában landolt.

Zümi kiáltott, az őrsereg egyik katonája félrehúzódott és a hős becsusszant a szűk résen. Éppen idejében! A védősereg fele már halott volt, a többiek is alig álltak a lábukon.

 

De az ostromnak azonnal vége lett. Az éhes gyurgyalagok néhány perc alatt összekapdosták a darázssereg katonáit. A darázskapitány és testőrségének néhány tagja a darázsvár felé menekült, de hiába, őket is utolérték. Sőt, az utolsóként érkező és még éhes néhány madár az egész darázsvárat szétszedte, és a lárvákat falta be. A gyurgyalagok vezére a kövér darázskirállyal a csőrében távozott: Jusson valami a fiókáknak is a finom falatokból.

 

A kaptárban nagy volt az öröm, mindenki a kis hőst: Villám-Zümit ünnepelte. A királynő egy újabb érmet akasztott a nyakába, ez már nem sportérem volt, igazi kitüntetés: „A kaptár megmentője” – ez állt rajta.

És ráadásul, miközben Szurkapiszka hadnagy a védelem kiváló megszervezéséért kapitányi rangot kapott, Zümit ünnepélyesen hadnaggyá léptették elő.

mese hős méh darázs gyurgyalag

2014\01\15

Reggeli újjászületés

Csikorogva indul a nap:

köhögésroham, gyógyszerek,

idegen emberek a rádióban.

Azért      valahogy

vonszol    a    rutin…

Aztán

- egy levél, egy dal,

madarak, kutyák segítenek -,

színesedni kezd a világ.

Minden teher - a fűtés, a számlák

és a többi tétel is -

könnyebb már, kész vagyok

gondra is, szépre is.

Fényben fürdetem arcom, lelkem,

érzem, amint szétárad bennem

egy ismerős, kiismerhetetlen

elemi erő:

az élet.

 

élet dal fény reggel kutyák madarak rituálé napi rutin

2013\07\18

Este

Elcsöndesült a szél - az élet is.

Csak egy fonnyadt levél kereng

egy pókfonálon, amint

egy madár mozdul fönt, az ágon

- aztán megnyugszik ez is.

Az ég alján csak vékony csík a fény:

a nap búcsút int.

És előkúszik az éjszaka

az örök rend szerint.

2013\05\25

Parfüm

Csemer Boglárka (Boggie) - Parfüm

 

Parfümök százai, virágok álmai,

édeskés, kesernyés, mézédes felejtés

rózsa és leander, karcsú kis üveggel, oh elkábít

 

Mirha és mandula kis helyre bezárva, orgonák, violák titkos kis fiolák

cseppenként, permetként próbálom egyenként, úgy elbódít

 

Most mind kidobom

Torz tükröm elhajítom

Kabátom szárnyra nyitom

Lélegezz szabadon

 

Szél repít, a nap hevít

Néha megsebzett felhőkből sírsz

Ha ég az ősz – új álmot szősz

Szívemben édesen füstösen szédülten

Száll az élet … illata

 

Parfümnek varázsa, szirmoknak világa, vágyaink izzása, selymeknek siklása, keletnek fűszere, buja kis meséje, úgy elbódít

 

Most mind kidobom

Torz tükröm elhajítom

Kabátom szárnyra nyitom

Lélegezz szabadon

 

Szél repít, a nap hevít

Néha megsebzett felhőkből sírsz

Ha ég az ősz – új álmot szősz

Szívemben édesen füstösen szédülten

Száll az élet … illata

parfüm boggie

2013\05\06

Anyám sírjánál

Az meglett ember, kinek már csak szívében anyja,

aki tudja, nincs többé remény, hogy visszaadja amit kapott

– sem istene, sem papja vigasztalása nem segít...

 

Aki csókolt jéggé fagyott homlokot kétségbeesve,

állt olyan sír előtt, melybe önmagát temette…

 

A világmindenséget kutatjuk, az ősrobbanásig, de hiába menekülünk az űrbe, millió fényév messzeségbe, forrongó és ütköző galaxisokon csodálkozva, szörnyülködve,

a legnagyobb kérdések sokkal közelebb vannak, bennünk lapulnak, és időnként megszólalnak, könyörtelenül:

Megfordítható-e a megfordíthatatlan?

Kimondja-e egyszer még valaki: „Kelj fel és járj!” ?

Lesz-e még erőd ölelésre, ha a te kis világod Napja kihunyt?

Felesleges önámítás csupán, vagy építkezésbe is fordulhat az álmodozás egy olyan világról, amelyben ritkább a halál és több a csoda...?

                                                

Én láttam a Sírt...

 

De a sírásból most már elég. Az Élet haragudni fog érte.

Mert hát megéltem én csodákat is, kisebbeket, nagyobbakat, nem keveset, itt, a világ közepén. Borsmenta illatú tóparton mezítlábas libapásztorként üldögélve. Forró és selymes homokon sétálva a szőlőben, ahol nyúlfióka is akadt, meg őz, még róka is néha, messziről.

Varázsütésre: egyszer csak eltűnt egy felhő a Duna-parti kiserdő fölül, amelyben bandukoltam, hogy a fény visszaadhassa a liget füvének és virágainak megfakult színeit...

 

És a Duna! Illata, nyugodt hömpölygése, hajnali pára a víz fölött, a sárgás-vöröses naplementék csodája, csobbanások: evezők, vízből kiugráló halak, tábortűz a parton, beszélgetés, nevetés, barátok és egyéb barátságos emberek...

 

Jaj, hát persze, hogy az emberek a legfontosabbak! Előbb, vagy utóbb, de beszélni fogok róluk, akik életem főszereplői voltak.

 

És persze hogy Vele fogom kezdeni, aki maga volt az Élet…

halál anya anyák napja sír

süti beállítások módosítása