Susognak a fák.
Bogár mászik, homok pereg,
a rét fölött egy ölyv kereng.
Az ember megáll és elmereng...
A fűben harmatcsepp-ékszerek,
az égen lágy ívű vonalak, jelek:
kondenzcsíkok, felhő-részletek.
Valaki őriz:
érzem, most csak nekem
ömlik a fény a végtelen
szélesre nyitott…
Én nem tudom
hogy m'ért szürke az ég
akkor is, mikor süt a nap.
Hogy miért kevés a mosoly,
és sok a gond.
De húnyt szemmel még látom:
lágy fényben leng lomb,
és hallom mesélni a tücsköket
egy kedves és nyugodt világról…
És érzem: az a normális,
ez itt: a bolond.
A fémes, gépies…